KÖZbejárás Színház- és várostörténeti kulisszajárás

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott...

Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki. Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon. Ingmar Bergman (Csatlós János fordítása)

“Nem mindenki érti, és nem mindenki támogatja ezt a programot. Van, aki el akarná titkolni a történetünket az ifjúság előtt. És van, aki azt se tudja mit akar, csak fél, ha kérdésekkel találkozik. De 2082-ben már nem lehet a fiatalok feje fölött döntéseket hozni. A ti véleményetek lesz az, ami a közös életünket tovább formálja. Miután meghallgattátok a történetünket, vitázni és szavazni fogunk egy fontos kérdésről, ha tetszik ez a kinti véleménynyilvánítóknak, ha nem.”