Emlékezés a régi szép időkre

Egészen különleges téma, melynek bemutatására kísérletet teszünk ezen a színházi anekdotákkal tarkított várostörténeti sétán. Azt vizsgáljuk, hogy hol álltak Pesten a 19. század legfontosabb színházai, hogyan fejlődött a magyar színjátszás, és ennek milyen állomásai voltak. A séta során megtekintjük az egykori Rondella helyét, mely a pesti színjátszás első – igencsak sötét és huzatos – állomása volt, majd megismerjük a Pesti Városi Német Színházakat, melyek mindegyikének tragikus pusztulás jutott osztályrészéül. Szót ejtünk az ún. heccszínházakról is, melyek nem a magasabb kultúra szolgálatában állottak, hanem állatviadalok színhelyei voltak. Tiszteletünket tesszük az egykori Hacker Szálánál a mai Károly körút mellett, mely Dérinének és társainak adott lehetőséget darabjaik előadására. Sétánkat az Örkény Színháznál zárjuk, melynek kapcsán szó esik a régi magánszínházakról és egy képes vetített összefoglalóban a Nemzeti Színház(ak) viszontagságos történetét is felgöngyölítjük. A séta minőségét Görbe Márk neve fémjelzi, ő irányítja bolyongásunkat a 19. századi Pesten az egykori színfalak előtt és mögött. Férőhely: 25 fő Időtartam: 2 - 2 és fél óra Találkozó: Vigadó tér közepe Séta vége: ÖrkényKÖZ Műhely

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott...

Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki. Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon. Ingmar Bergman (Csatlós János fordítása)