művész


Epres Attila
3

Epres Attila

Született: 1963. június 26. (Kaposvár)

Színművész, szinkronszínész.

Középiskolai tanulmányai alatt amatőr színjátszó volt, a soproni FINTOR színpad tagja. 1981-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1986-ban végzett, ezt követően a Vidám Színpad szerződtette. 1987–1991 között az egri Gárdonyi Géza Színház színésze volt. 1991–1993 között a kecskeméti Katona József Színházban szerepelt. 1993–1995…

 Tovább

Aktuális programok


A hattyú

Örkény István Színház

A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos.

Színművész, szinkronszínész.

Középiskolai tanulmányai alatt amatőr színjátszó volt, a soproni FINTOR színpad tagja. 1981-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1986-ban végzett, ezt követően a Vidám Színpad szerződtette. 1987–1991 között az egri Gárdonyi Géza Színház színésze volt. 1991–1993 között a kecskeméti Katona József Színházban szerepelt. 1993–1995 között a szolnoki Szigligeti Színházban; 1995–1998 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze volt. 1998-2003 között ismét a Katona József Színház tagja. 2003-tól a Vígszínház; 2011-től az Örkény István Színház társulatához tartozik. Játszott Miskolcon, Győrben, Székesfehérváron, a Madách, az Arizona, a József Attila, a Kamara, a Radnóti, a Magyar Színházban és a Játékszínben.

2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. Gyakorta fellép az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház saját bemutatóinak. Rendszeres indulója az Ügetőszilveszter művész emlékversenyeinek. Két ezüst és egy bronzérem került, 2012-ig éremgyűjteményébe. 2014-ben, a Rádiházi Kabala Ménes által tenyésztett, Napfény nevű lóval első győzelmét is megszerezte.

Díjak:
Kazinczy-díj (1981)
Radó-díj (2000)
Jászai Mari-díj (2002)
Ajtay Andor-emlékdíj (2005)
Arlecchino-díj (2006)
Ruttkai Éva-emlékdíj (2008)
Story Ötcsillag-díj (2009)
Harsányi Zsolt-díj (2010)
Örkény Színház Pártoló Tagsági díj (2011) 

Színházi szerepeiből:
Bulgakov: Álszentek összeesküvése - Molière 2003.
Az anconai özvegy – Ruzzanta 2003.
Katona József: Bánk bán – Tiborc 2001.
David Hirson: A bohóc – Valér 2001.
Molière: Don Juan – Sganarell 2002.
Molière : A fösvény – Valér 2001.
Forgách András: Halni jó! – Koncz 2004.
A.P. Csehov: Háztűznéző – Podkoljoszin 2005.
Shakespeare: IV. Henrik - Belcredi 2005.
Heinrich Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége - Erwin Beizmenne 2008.
Andersen - Svarc: A király meztelen – Király 2001.
Mikszáth - Makk - Lőkös - Lackfi : Királyi kaland  - Mujkó 2008.
Csehov: A meggyeskert – Lopahin 2001.
Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Jupiter 2003.
Shakespeare: Othello, a velencei mór – Jago 2002.
Ronald Harwood: Az öltöztető 2002.
Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Benedetto 2006.
Hrabal- Lőkös - Znamenák: Sörgyári Capriccio – Pepin bácsi 2011.
Shakespeare: Tévedések vígjátéka – Dromio 1999.
Vaknyugat – Colmann Conor 2004.
 
Szerepei az Örkény Színházban:
Kaurismäki: Bohémélet - Rodolfo, 2010.
Sz. K. Alexandr : Tarelkin halála élete - Makszim Kuzmics Varravin, Polutatarinov kapitány, 2011.
Henrik Ibsen: Peer Gynt - szereplő, 2012.
Heinrich Mann: A Kék Angyal - Helsig ügyész, 2013.
A képzelt beteg - Dr. Boursin, md, 2013.
Arthur Miller: Pillantás a hídról - Alfieri 2011.
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY 2014.
A vihar - Trinculo 2012.
Liliomfi - idősebb Schwarcz 2012.
Három nővér - Kuligin 2016.
A Bernhardi-ügy - Dr. Winkler, udvari tanácsos 2015.

2019/2020
Tóték - Őrnagy
Anyám tyúkja (1.)
Diggerdrájver
Az ügynök halála - Charley
Anyám tyúkja (2.)
József és testvérei - Eliézer, Izsák, Mont-kav
Secondhand
Patika - Borgida
Édes Anna - Vizy Kornél, Báthory

Önálló estje:
Torpedó bácsi meséi

Játékfilmek:
A próbaper
Cha-Cha-Cha (1982)
Vérszerződés (1982)
Szerencsés Dániel (1983)
Az óriás (1984)
Szerelem első vérig (1985)
Szerelem második vérig (1987)
Napló szerelmeimnek (1987)
A pályázat (1990)
Félálom (1991)
Szerelmes szívek (1991)
Citromdisznó (1992)
Video blues (1992)
Szökés (1997)
Szabadság – Különjárat (2013)
Brazilok (2017)

Tévéfilmek:
A tanítónő (1985)
Linda (1986-1989)
69 (1987)
Nyolc évszak 1-8. (1987)
Szomszédok (1987–1999)
A másik ember (1988)
Csere Rudi (1988)
Küldetés Evianba (1988)
Öld meg a másik kettőt (1990)
Cikász és a halló pálmák (1990)
Privát kopó (1993)
Ábel a rengetegben (1993)
Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995)
Magyar pizza (1995)
Szeret, nem szeret (2002)
Lili (2003)
Kontakt (2005)
Indián nyár (2006)
Kossuthkifli (2014)
Aranyélet (2016)
Jófiúk (2019)
Mellékhatás (2020)

Műve:
Kecskemét és közönsége (szociográfia, társszerző, 2001)

CD-k és hangoskönyvek, hangjátékok:
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Stephen King: Napnyugta után
A szebeni fiúk (2019)
Dobos László: Földönfutók (2020)
Turczi István: Kezdet és vég - Történetek versben

1.Szívhang-Rózsavölgyi Szalon

1.Szívhang-Rózsavölgyi Szalon

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mezítláb a parkban - vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mezítláb a parkban - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Victor Velasco, felső szomszéd
A Bernhardi-ügy

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. WINKLER, udvari tanácsos a közoktatásügyi minisztériumban
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. WINKLER, tanácsos az egészségügyi minisztériumban
A Kék Angyal

A Kék Angyal

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Helsig ügyész
A Kék Angyal.

A Kék Angyal.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Dr. Boursin, md
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Dr. Boursin, md
A kertész kutyája

A kertész kutyája

Vígszínház
  • TRISTAN, lakáj
A kertész kutyája

A kertész kutyája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • TRISTAN, lakáj
A vihar

A vihar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • TRINCULO, Alonso udvari tréfamestere
Anyám tyúkja

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház
  • Színész
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
ANYÁM TYÚKJA (2.)

ANYÁM TYÚKJA (2.)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Aranyozás-költők Arany Jánosról

Aranyozás-költők Arany Jánosról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vígszínház
  • Deon Gilbeau
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Deon Gilbeau
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház
  • Michel Houllié
Az ügynök halála

Az ügynök halála

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Charley
Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Charley
BÁNYAVAKSÁG

BÁNYAVAKSÁG

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Izsák, szomszéd
Bányavakság

Bányavakság

Weöres Sándor Színház
  • Izsák, szomszéd
Bányavakság

Bányavakság

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Izsák, szomszéd
BÁNYAVAKSÁG - tragikomédia

BÁNYAVAKSÁG - tragikomédia

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Izsák, szomszéd
Csoda, hogy élünk

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LELKÉSZ
DIGGERDRÁJVER

DIGGERDRÁJVER

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Diggerdriver
Diggerdrájver

Diggerdrájver

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Diggerdriver
Dzsungel könyve, A

Dzsungel könyve, A

Vígszínház
  • Sír Kán
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
E föld befogad avagy számodra hely

E föld befogad avagy számodra hely

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Ciring /Félix
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zeneszerző
ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU - A mi Józsink ERZSIKE

ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU - A mi Józsink ERZSIKE

Postakürt Alapítvány
  • Színész
Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike

Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike

Mozsár Műhely
  • Színész
Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike

Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike

Mozsár Műhely
  • Színész
Élet.történetek.hu... - A mi Józsink. | ERZSIKE.

Élet.történetek.hu... - A mi Józsink. | ERZSIKE.

Spinoza Színház
  • Színész
ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU...A MI JÓZSINK - ERZSIKE - Orlai Produkció

ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU...A MI JÓZSINK - ERZSIKE - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Finito

Finito

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Dr. Juhos Buda, tárgyaló-pszichológus
Három nővér

Három nővér

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kuligin
Három nővér-VÁROSMAJOR

Három nővér-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kuligin
Hárs Anna: Szívhang

Hárs Anna: Szívhang

Általános
  • Egyéb
Hon a hazában

Hon a hazában

RS9 Színház
  • Színész
HUROK

HUROK

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Irodalmi kávéház: Epres Attila

Irodalmi kávéház: Epres Attila

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
József és testvérei

József és testvérei

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Kalocsa

Kalocsa

Vígszínház
  • Endre
Kerékgyártó István: Hurok

Kerékgyártó István: Hurok

Veres 1 Színház
  • Színész
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Liliomfi

Liliomfi

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Schwartz, fogadós Pestről
Liliomfi - VÁROSMAJOR

Liliomfi - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Schwartz, fogadós Pestről
Majd, ha az eső eláll

Majd, ha az eső eláll

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • JOE RYAN
Médeia

Médeia

SZFE
  • Kreón; Aigeusz
MÉG EGY KÖRT MINDENKINEK

MÉG EGY KÖRT MINDENKINEK

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Tommy, tornatanár
Még egy kört mindenkinek

Még egy kört mindenkinek

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Tommy
Még egy kört mindenkinek

Még egy kört mindenkinek

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Tommy (tornatanár)
Még egy kört mindenkinek

Még egy kört mindenkinek

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Tommy – tornatanár
Még egy kört mindenkinek

Még egy kört mindenkinek

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Még egy kört mindenkinek - A Városmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkciós Iroda előadása

Még egy kört mindenkinek - A Városmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkciós Iroda előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Tommy (tornatanár)
Még egy kört mindenkinek - Szabadtéri Színházi Hétvége

Még egy kört mindenkinek - Szabadtéri Színházi Hétvége

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Tommy
Még egy kört mindenkinek!

Még egy kört mindenkinek!

Hírös Agóra
  • Tommy – tornatanár
Még egy kört mindenkinek! - Orlai Produkció

Még egy kört mindenkinek! - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Tommy (tornatanár)
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mézesvölgyi Nyár - Mezítláb a parkban

Mézesvölgyi Nyár - Mezítláb a parkban

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Victor Velasco, felső szomszéd
Mezitláb a parkban

Mezitláb a parkban

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Victor Velasco, felső szomszéd
Mezítláb a parkban

Mezítláb a parkban

Móricz Zsigmond Színház
  • Victor Velasco, felső szomszéd
Mezítláb a parkban

Mezítláb a parkban

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Victor Velasco, felső szomszéd
Mezítláb a parkban

Mezítláb a parkban

Tatai Szabadtéri Játékok
  • Victor Velasco, felső szomszéd
Mezítláb a parkban - Orlai Produkció

Mezítláb a parkban - Orlai Produkció

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Victor Velasco (felső szomszéd)
Mi történt, miután Nóra ...

Mi történt, miután Nóra ...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • KROGSTAD
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház
  • Agrado
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Agrado
Neil Simon: Mezítláb a parkban

Neil Simon: Mezítláb a parkban

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Victor Velasco, felső szomszéd
Neil Simon: Mezítláb a parkban - vígjáték

Neil Simon: Mezítláb a parkban - vígjáték

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Hírös Agóra
  • Színész
Örkény Színház - Anyám tyúkja

Örkény Színház - Anyám tyúkja

Hírös Agóra
  • Játssza
Patika

Patika

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Borgida úr, jegyző
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Alfieri
Secondhand (szovjetűdök)

Secondhand (szovjetűdök)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Starbuck

Starbuck

Vörösmarty Mozi
  • David Wozniak - Starbuck magyar hangja
Szarvasnak gyermeke

Szarvasnak gyermeke

Móricz Zsigmond Színház
  • Narrátor - hangfelvételről
Száz év magány

Száz év magány

Vígszínház
  • Don Apolinar Moscote
Székely Csaba: Bányavakság

Székely Csaba: Bányavakság

Általános
  • Izsák, szomszéd
Szívhang

Szívhang

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
SZSZT / Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt - a Kőszegi Várszínház produkciója

SZSZT / Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt - a Kőszegi Várszínház produkciója

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Egyéb
TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok

TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Kardics
Tarelkin élete

Tarelkin élete

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MAKSZIM KUZMICS VARRAVIN POLUTATARINOV kapitány egyazon személy
Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek

Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Tommy tornatanár
TÓTÉK

TÓTÉK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Tóték - bemutató

Tóték - bemutató

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Tóték - VÁROSMAJOR

Tóték - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!