Színház, Dráma

5 program


A FÉLELEM MEGESZI A LELKET / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal.

Bűn és bűnhődés Jegyvásárlás
13 Esemény

Bűn és bűnhődés Szép

Örkény István Színház

„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”

Jelenetek a bábuk életéből Jegyvásárlás
13 Esemény

Jelenetek a bábuk életéből Szép

Örkény István Színház

Az előadás a Dollár Papa Gyermekeitől megszokott intim és közvetlen formában vizsgálja a hétköznapoktól megcsömörlött viszonyokat. A cél, hogy a próbák során megértsük és megszeressük ezeket a karaktereket, hogy aztán legalább egy-egy rövid pillanat erejéig a nézők is szerethetőnek lássák őket.

ANYEGIN Jegyvásárlás
13 Esemény

ANYEGIN Szép

Örkény István Színház

Andromakhé sajnos elfogyott
13 Esemény

Andromakhé Szép

Örkény István Színház

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott...

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!